Baloldali szemmel – az abortuszról I. Társadalmi haladás

Miért is foglalkozik egy rendszerkritikus, progresszív oldal első írásaiban az abortusz kérdésével? Egyrészt azért, mert meggyőződésem, hogy az abortusz problémájának megértéséhez és egyúttal a probléma kezelésére a baloldal nézőpontja a legalkalmasabb. Másrészt ez az igencsak összetett kérdés egyre inkább központi témáját jelenti a modern világ társadalmi életének. Nagyon fontos tehát, hogy tisztán lássunk, hiszen nagyon sok féligazság, félreértés kering a téma kapcsán, különösen ott, ahol a leginkább szükséges lenne a tisztánlátás. A most következő cikk egy háromrészes sorozat első darabja, amely alapvetően baloldali jellegű megközelítésből veszi szemügyre az abortusz kérdését.

Társadalmi haladás

A fejlődés vagy progresszió a baloldali politikai gondolkodásban kulcsfontosságú szerepet játszik. Ezt a fogalmat röviden úgy lehet meghatározni, hogy annak kívánalma, hogy olyan felfogás mentén, úgy éljük életünket, ahogyan az megfelel a jelen kor által támasztott kívánalmaknak és a jelen kor által kínált lehetőségeknek. Fontos jellemzője a szabadság, az egyéni lehetőségek, életutak fokozott kibontakozása. Az abortuszt szokás volt úgy beállítani, mintha a társadalmi haladás elmaradhatatlan tartozéka lenne, szemben az elmaradott múlttal, ahol a még maradi és megrögzött társadalom nem engedett hozzáférést a női kiteljesedés ezen eszközéhez.

A statisztika tükrében

A statisztika ennek a beállításnak az ellenkezőjét mutatja. Az abortuszok száma az egész nyugati világban csökken, a legtöbb helyen évről-évre újabb mélypontra zuhanva. Magyarországon 1969-ben 206 ezer abortusz történt, mára ez a szám 30 ezerre szorult vissza. Az Egyesült Államokban az 1973-as legalizálást követő tetőzéshez viszonyítva a felére esett az abortuszok aránya. A számokból egyértelmű, hogy a fejlett országok tendenciája éppen fordított: az abortusz egyre inkább a múlt része. Továbbá feltehetjük a kérdést: mégis miről mesélnek ezek az adatok, ha megpróbálunk a számok mögé nézni és elgondolkozunk az abortuszok egykori nagy száma és a modernitás viszonyán? Az abortusz hazai legalizálásának évében, 1956-ben rögtön 82 ezer abortuszt regisztráltak, négy évre rá a szám 162 ezer, amit nem sokkal követett az említett csúcspont. A rendkívül magas számok azt mutatják, hogy egy javarészt patriarchális, paraszti magyar társadalom állt készen arra 1956-ban, hogy tömegesen éljen a már legális abortusszal. A jelenség tehát egyáltalán nem azt mutatja, hogy hosszas népnevelő munka árán sikerült legyőzni a konok nép ellenszenvét és megismertetni a terhességmegszakítás áldásaival. Gyakran szokták hangoztatni: az abortusz mindig is létezett, tekintsük tehát kézenfekvő dolognak. Az állítás tartalmi részével nem érdemes vitatkozni, főleg azért, mert érdemes a történelmi példák továbbgondolása.

**Az abortuszok számának alakulása az USA-ban és Magyarországon a legalizálás óta.**

Abortusz, mint társadalmi norma

Magyarországon a legalizálást megelőző időkből két olyan térséget ismer a hazai történetírás, ahol a abortusznak a társadalom egészére kiterjedő és teljesen bevett gyakorlata bontakozott ki. A régebben lejegyzett példa az Ormánsághoz, tágabb kitekintésben a Dél-Dunantúlhoz kapcsolódik, a másik az arzénes gyilkosságairól elhíresült Tiszazug vidékéről való. A két példában közös, hogy az ország egy-egy hírhedten rossz helyzetű, az állami, egyházi, megyei intézményrendszert és támogatást nagymértékben nélkülöző közegben virágzott az abortusz. A korabeli szocioriportokból, társadalomtudományi terepmunkákból, újságcikkekből kibontakozó kép alapján el lehetne készíteni a Szolgálólány meséjének azt a változatát, ahol az anyaság szégyen, gyermeket hozni a világra bűn, az abortusz, vagy akár a már megszületett gyermekek életének kioltása erény és társadalmi norma. A Néprajzi Lexikon így fogalmaz: „Miután az egyke mint családforma társadalmilag elfogadott lett, divatba jött s végül erkölcsi normává merevedett; megvetették, lenézték, erkölcstelennek tekintették azokat a családokat, ahol több gyermek született.”

**Tiszazugi asszonyok (1920-as évek) és Lídia néni (Aunt Lydia) a Szolgálólány meséjéből**

Ahol egy ilyen változás végbement, a nők, fiatal feleségek, leendő anyák a premodern társadalom rendjének megfelelően teljesen ki voltak szolgáltatva a megelőző generációk életvezetésének: „Az elv, amit az öregek hangoztatnak s fejükbe vernek: hadd élvezzenek, míg fiatalok. “Minek a nyűg, a gyerek.” (…) Ezek a kerítők, – a megétetők, a kiöntők, a megrontók, – és a családi zsarnokok. Teljhatalmúak. Ki nem engedik kezeikből a háztartást. Már a lányának unokája van, de ő főz és parancsol. Persze ennek nem kell gyerek. Mindenki kint dolgozik a földeken, neki elég otthon a dolog, még a gyerekekre is vigyázni, – egy is sok. Elképzelhető, mit kell egy ilyen házban a menynek szenvedni. Ha teherbe esik, – pláne, ha többször, akkor malacos göbe; házi nyúl a neve, s addig gyötrik, míg beleegyezik, hogy eltüntetik a magzatot, – vagy elverik a háztól.” A többgyermekes nőre mondott megszólás volt az Ormánságban, hogy „Annyi gyereke van, mint a göbének” (a göbe nősténydisznót jelent). Nyilván ahol ilyen a kommunikáció közege, ott a fizikai bántalmazás sem marad el: „már kigúnyolják, megvetik az anyaságot. Egyik faluban leköpködtek az utcán egy anyát, akinek három gyereke volt, s a negyediket szíve alatt hordta…” http://www.huszadikszazad.hu/1934-januar/kultura/a-magyarsag-pusztulasa Az arzénes gyilkossággal vádolt tiszazugi asszonyok válasza illusztrálja legjobban a jelenség mibenlétét: „régi szokás ez nálunk, előttünk is csinálták, utánunk is csinálják”. Az 50-es évekre az előbbiekben megismert két térség gyakorlata már az egész országban általános volt (legalábbis nem volt idegen) és a legalizálással egy ilyen felfogás rögzült társadalmi normává. Az abortusz tehát éppen akkor került legalizálásra, amikor a mai értelemben vett szexuális felvilágosítás a legkevésbé volt az emberek legnagyobb részének sajátja. Nem véletlen, hogy olyan nehéz sokak felvilágosítása arról, hogy mit is jelent a felelős szexualitás. Az elmaradott agrárvilág abortuszkultúrája és az abortusz legalizálás utáni, és jelenlegi regionális számadatai együtt nyomatékosítják: az abortusz nem a modern civilizáció, hanem a visszamaradott társadalmak megoldása. A megelőzés, a szexuális felvilágosítás és az abortusz lehetősége a gyakorlatban nem fér meg egymással, hiszen az abortusz gyakorlatilag ellehetetleníti az önálló, felelős szexuális élet kibontakozását, különösen a leghátrányosabb helyzetűek körében.

Hímoroszlán általa elpusztított oroszlánkölyökkel. Az abortusz nem modern vagy progresszív eljárás, hanem atavisztikus gyakorlat, amelynek hátterében társadalmi nyomás vagy az ösztönvilág elemi indítékai állnak.

Egy jobboldali tévképzet fogságában

Érdemes másik oldalról is megközelíteni egy tradicionális mentalitású közeg abortuszfelfogását. Egy ilyen közösségben számos olyan tényező van, amely szembeállítva egy individuális, mobilis, tehát modern mentalitással, éppen az abortusz nyomását erősítik fel a megfogant nőben. A megesett lányt a család jóhíre megőrzése érdekében kell abortuszra rábírni. A felsőbb osztályok attitűdjét másoló földműves vagy munkás egyetlen utód számára kívánja a korlátlan jólét látszatát biztosítani és készteti a család nőtagját abortuszra. Saját korosztályának gúnya, a felelőtlenség vádjától való félelem is kényszerítheti abortuszra a teherbe esett lányokat. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy a paraszti kisközösség helyett mai világunk sok szempontból szintén igencsak kötött terei, az iskola, a munkahely és természetesen ugyanúgy a család körében lássunk működni hasonló mechanizmust. Sajátos paternalista normarendszer húzódik a reflexszerű reakcióban a nem kívánt terhességben levő tinik abortuszáról. Az abortusz áll amögött, hogy a személyes döntések vállalása helyett, erős, álmokat megvalósítani kész nők áldozzák fel személyiségüket elavult társadalmi elvárásoknak, a múlt traumáiból, rossz mintáiból táplálkozó félelemnek, közönynek. A történelem tanulsága, hogy nem a magzati élet buzgó védelmezése és nagy értéke miatt léteztek az abortuszt tiltó törvények a primitív társadalmakban, hanem éppen ellenkezőleg. Minden társadalomban, de különösen a premodern vonásokat hordozó társadalmakban – minél inkább érintkeznek primitív struktúrák a modern kihívásokkal, annál inkább – óriási nyomás helyezedik az anyákra az abortusz irányából. Az, hogy az ellenkezőjét gondoljuk, a régi társadalmakat idealizáló konzervatív propaganda hatása, amely miatt éppen a baloldali politika szokta leginkább félreismerni valódi feladatát. Az, hogy az abortusz aláássa a társadalmi felelősségvállalást és annak leghasznosabb intézményét, a családot, a konzervatívok helyes felismerése, de azt meg progresszív, liberális nézőpontból lehet még hozzátenni, hogy sokszor egy elérhetetlen ideális családmodell áll a nők abortusza mögött.

Családi mintákban rögzült normák. Gyakori, hogy a válságos helyzetben jutott nők anonim weboldalakon keresnek fogódzót. Az esetek egy jó részében valószínűleg inkább már csak a döntés külső megerősítése a cél. A társadalom nem fukarkodik a válaszadással.

Az internetes fórumok világában az abortuszok mellett felhozott érvek rendszerében archaikus normák továbbélését látjuk viszont. Különösen szembetűnő a jelenség a cigánysággal szembeni rasszizmus esetében: “ezek csak szaporodni tudnak”. Érdemes belegondolni abba is, hogy az abortusz milyen mértékben determinálhatja a kimondottan rossz családi hátterű nők lehetőségeit, akik környezetük révén gyakorta az értéktelenség tudatával kénytelenek szembesülni, akik „még arra sem jók”, hogy gyermeket hozzanak a világra. Különösen úgy, hogy még jó hátterű és sikeres nőket is vágyaik, céljaik feladására kényszerít az abortusz. Az abortusz az, amely olyan társadalmi konstrukciókat tart fenn, mint a család és karrier konfliktusát és állítja kényszerpályára a nőket. Az abortusz tradicionális, valószerűtlen és nőellenes elvárásokat valósít meg, melynek révén a kudarc válik a női létezés meghatározó élményévé. Itt lenne az idő megérteni, hogy nincs „ideális család”, nincs „megfelelő alkalom”, minden élet, minden anya-gyermek kötelék, minden család a valóság hétköznapi harcai közepette születik, lesz azzá, amivé lennie kell. Minden abortusz melletti érv egy újabb megerősítése annak a felfogásnak, amely a nőket gyenge, önállótlan kiszolgáltatott lényként ábrázolja. Az abortusz olyan nőket megnyomorító mechanizmusokat konzervál, amelyeket valójában már maga mögött kellett volna hagynia a társadalomnak. Nem-e az a „my body, my choice” groteszk valósága, hogy miközben relativizálja a nő önazonosságát, biológiai-érzelmi kötődését magzatához, egy harmadik félnek – legyen az egy férfi, egy elvárás, egy ráerőszakolt szerep – szolgáltatja ki a megfogant nőt?

II. rész: szociális igazságosság