Baloldali szemmel – az abortuszról: Konklúzió

Szexizmus, feminizmus és az abortusz:
I. rész: társadalmi fejlődés
II. rész: szociális igazságosság
III. rész: tudományos haladás

Egy kőkorszaki gyakorlat

Az Egyesült Államok szabadabb, mozgékonyabban szerveződő közbeszédében mára alapvetően tematizált az abortusz kérdése és a vita során időközben az álláspontok is letisztultak. Míg a magzati élet védelmét hangsúlyozó csoport megnevezésére a Pro-Life (Életpárti) formula használatos, addig az abortusz helyzetének fenntartását pártolók a Pro-Choice (Döntéspárti) táborba tartoznak. Az utóbbi megnevezés hátterében azt kell látnunk, hogy az abortusz hívei (ebben a kérdésben a tulajdonképpeni konzervatívok) a korábbi feltevésekkel ellentétben (amelyek nagyjából az általunk is tárgyalt szempontok fényében kerültek megfogalmazásra) mára semmiféle pozitívumot, értéktöbbletet nem tulajdonítanak az abortusznak, és hogy lényegében lemondtak az ilyenek felmutatásáról. Mára gyakorlatilag egyetlen érv szolgál az abortusz gyakorlatának fenntartására: hogy az abortuszról végső soron a nő döntése határozhat – persze ennek a döntésnek a magábanvalósága minden további szempontot mellőzve is félrevezető konstrukció; a legális abortuszról való döntést mindenhol megelőzi egy másik döntés: a jogalkotó döntése, amely törvényesnek minősíti és biztosítja a feltételeket az abortusz elvégzéséhez. Hogy ebben az összefüggésben mégis mit is jelent az a bizonyos „döntés”, amelyre mint abszolút jogra hivatkoznak az abortusz védelmezői, azt egy ókori gyakorlat, a Buphonia szertartása magyarázza legjobban. A Buphonia szertartása során Athénban Zeusz tiszteletére egy ökröt áldoztak. Azonban mivel az igavonó ökör megölése erkölcstelennek és bűncselekménynek számított Athénban, az áldozatbemutatás résztvevőit szabályszerű, persze jelképes jogi eljárásnak vetették alá. Az áldozati kés rituális tisztaságáért felelős vízhordó a kés élezőjét vádolta, a kés élezője az állatot lefogó segédet, míg ő az áldozati cselekményt végrehajtó személyt tette felelőssé, aki végül a kést nevezte meg bűnösként. Miután a kés nem tudott felelni az őt érő vádakra, az élettelen tárgyat hirdették ki bűnösnek, amelyet aztán büntetésül a tengerbe hajítottak. A felelősség hárításának ez a mechanizmusa szinte egy az egyben megegyezik az abortusz fenntartása mögött húzódó felfogással. Nem a gyermekvállalást stigmatizáló társadalmi előítéletek, nem a felelőtlen, önző férfiak, nem az abortusz elvégzésének határidejét önkényesen ide-oda tologató jogalkotók, nem az abortusz eszközeit kigondoló és az abortuszt elvégző orvosok, mégcsak véletlenül sem akár a magzat anyja a vétkes. Az igazi felelős: a Döntés, amely a társadalmi felelősség elhárításának végső eszköze, bűnbakja. A fejlett világ minden abortusza egy ilyen ókori jellegű, rituális koncepciós per keretében megy végbe, amely minden egyes esetben a társadalom újabb önfelmentésével és egy magzat elpusztításával végződik.

Szükségesség és elégségesség: gondozásból elégtelen

Sokan mondják azt, hogy rendben, beláttuk, hogy kell foglalkozni a magzati életek védelmével, de akkor valakinek az anyák-nők érdekeit is védeni kell, ezért támogatjuk az abortusz, mint lehetőség fenntartását. Róluk lehet mondani azt, hogy jóhiszemű tévedésben vannak: ugyanis nem lehet külön, vagy a magzatokért, vagy az anyák-nők érdekeiért küzdeni. Vagy mindkettőt védjük egyszerre, vagy mindkettőjüknek kárt okozunk. Az abortusz egy kizárólagos eszköz, ezért teljesen hibás megoldást jelent az anya/magzat viszony szempontjából. A legjobb példával a magzati élet és az anyai/női érdek együttes védelméhez a természetvédelem és mozgalmai szolgálnak. Ha az embernek nincs joga elemi hatókörén kívül beleavatkozni a természetbe, miért lenne jogunk erőszakosan beavatkozni a legelemibb természeti viszonyba, a magzat és az őt tápláló szervezet kapcsolatába. Ahogy nem lehet sem a természet, sem az ember érdekeit kizárólagosan érvényesíteni, úgy nem állíthatjuk szembe a magzat és az anya érdekeit sem. Az illegális abortuszok veszélyeire való hivatkozás sem állja meg a helyét (ezek vélelmezett, valószínűtlenül eltúlzott számairól már beszéltünk). Senkinek nem jut eszébe, hogy a veszélyes, káros és tudománytalan egészségügyi trendeknek, mint az oltásellenesség, a fényevés, vagy egyéb táplálkozási rendellenességek úgy kéne kifogni a szelet a vitorlájából, hogy toleráljuk vagy támogatjuk azokat. Vajon kezelné-e, visszaszorítaná-e például a fényevés jelenségét és csökkentené veszélyeit, ha legalizált formában szolgálnánk ki a fényevőket és gondoskodnánk szabályozott körülmények között való ellátásukról (gyermekeikéről is): megfelelő fényellátottságú szobákban, esetenkénti infúziós ellátással? Mert gyakorlatilag ugyanez történik az abortusz elérhető formájában. Nyilvánvaló, hogy a helyzet kezelésére ez semmiképpen sem egy helyes megoldás és ahogy a példából látszik, nem is szükségszerű.

Európa abortusztérképe. Az abortuszok számaránya mögött számos tényezőt láthatunk kirajzolódni és egyértelműen látszik, hogy a gazdasági, szociális helyzet önmagában édeskevés magyarázattal szolgál az abortuszról. Ami biztos, hogy a törvényi szabályozás használ (lásd: Ír- és Lengyelország), hiszen az abortuszok minimális száma a valóságban nem áll párban az illegális abortuszok áldozatainak sokaságával. Elgondolkoztató még, hogy az anyagilag, társadalmilag, kulturálisan Európa legfejlettebbjének számító délnémet régió és a háborúba süllyedő Donyeck-medence arányszámai jelentik az abortusz jelenkori civilizációjának két végletét Európában.

Egy hasonlattal is meg lehet világítani azt a megközelítést, hogy miközben az életet abszolút értéknek tekintjük, addig bármiféle hivatkozással fenn kívánjuk tartani az abortusz lehetőségét. Sokan azt mondják, hogy bármennyire is nyilvánvalóan rossz az abortusz, addig nem függeszthetjük fel gyakorlatát, amíg nem biztosítjuk az anyáknak és a születendő gyermekeknek a számukra megfelelő környezetet. Képzeljük el, hogy egy akváriumot szeretnénk berendezni halaknak. Elgondolkozunk, mi mindenre lesz szükség és szépen előkészülünk: veszünk az aljzatnak szolgáló homokot, kavicsot, vízinövényeket, beszerezzük a levegőztetőt és vízszűrőt, igyekszünk a víz hőmérsékletéről, temperálásáról is gondoskodni. Persze a kiegészítők száma végtelen (különböző ásványi anyagokat, vitaminokat is beszerezhetünk, nem beszélve a sokféle tápról, stb.) és az akvarista hozzáállásától, lehetőségeitől, felkészültségétől függ, hogy mit tekint a halai számára már megfelelő környezetnek. Tehát lehetőségeinkhez képest berendezzük akváriumainkat, beletesszük a halakat és mit látunk: halaink ott hevernek kiszáradva, ujjnyi vízben, az akvárium alján: már nem tátognak, kopoltyújuk sem mozog. Nyilván nem tudtunk mindent beszerezni, amit jónak gondoltunk, de igyekeztünk – mindössze az akváriumon volt egy kis repedés, csak nem az okozza ezt a pusztulást? Azt gondoljuk, hogy valószínűleg nem, és hogy bizonyára még arra az ásványi anyag keverékre lett volna még szükség (igazán buzgó akvarista a következő alkalommal tényleg ezzel próbálkozik). Igen, minden bizonnyal az volt a baj (vagy a vitaminok kellettek volna még?). „Régi akvárium volt, úgy kaptuk, miért kellett volna hozzányúlni, a repedés eltüntetése is nyilvánvalóan költség, és kinek lett volna kedve felbolygatni mindent és újrakezdeni az egész akvárium berendezését.” Pedig nyilvánvalóan ez lett volna az egyetlen értelmes lépés. Mi hagyjuk elpusztulni, mi pusztítjuk el halainkat. Ugyanígy vagyunk felelősek az abortuszokért is.

Elhagyatott akvárium valahol az Egyesült Államokban.

Az abortusz legalizációjának sokkszerű tapasztalatai azt mutatják, hogy politikát, egészségpolitikát nem lehet szélsőséges esetekre – ez esetben kiemelkedően rossz esetekre, pl. a nemi erőszakból fogant magzatok példája – alapozni (ahogy a halálbüntetés visszahozatala is szinte mindig valamilyen aktuális, extrém eset kapcsán szokott felmerülni). Hogy a közlekedés példáját vegyük, nem fogjuk a településhatáron belüli sebességkorlátozást eltörölni azért, mert 1000-ből egyszer éppen 230 km/órára felgyorsítva lehetett elkerülni egy balesetet (márpedig nyilvánvalóan előfordulhat ilyen helyzet is). Az extrém esetek kiemelése az egész problémakör tárgyalásakor szinte mindig inkább hatásvadász demagógia, semmint valódi érvelés. Akárhányszor mondja el valaki, hogy mennyire úgy gondolja, hogy jó döntést hozott az abortuszával és hogy nem bánta meg az elhatározást, a nők túlnyomó többségének (ebben sincs talán vita) az abortusz életük tragikus, fájdalmas tette volt. Míg az abortusz legalizációjában részt vevő generációnak lehetett, számunka már igazán nincs mentség, ha az elhibázott döntés tapasztalatainak birtokában nem merünk cselekedni és helyre hozni a múlt e súlyos örökségét. Ahogy fontos azt is leszögezni, hogy egy beálló szabályozás esetén, senkinek sincs szándékában az abortuszt kérő nőket jogi felelősségre vonni, vagy bármiféle lelki, morális ítéletnek kitenni.

Élet-halál kérdés: a társadalmi konszenzus

Czeizel Endre a legismertebb magyar orvos-genetikus, annak az orvosgenerációnak a tagjaként, amely már társadalmi konvencióként szembesült az abortusszal – és amely már tapasztalhatta ennek groteszk valóságát és tragikus következményeit – egyértelműen egy emberi élet kioltásának minősítette az abortuszt. Érdekes ugyanakkor, hogy ebben a légkörben szocializálódott orvosként még ő is talál érvet a fennálló abortuszgyakorlat mellett: „A nők két dologért hajlandóak még a pokolra is elmenni, hogy legyen gyerekük és hogy ne legyen.” A nők döntése ezzel szemben semmilyen belső késztetésre nem vezethető vissza (nem lehet kiindulópontunk az a nőellenes beállítás, hogy bárki passzióból pusztítaná el a benne fejlődő magzatokat), hanem szinte mindig a külső nyomás játssza a főszerepet. Czeizel Endre nem láthatott még tisztán, de bizonyára örülne a kibontakozó folyamatoknak: pusztán a társadalmi párbeszéd intenzitásának kérdése, hogy az abortusz mikor fog kikerülni a társadalmi élet gyakorlatából. Az abortusz addig tabu, addig „megosztó téma,” ameddig hallgatunk róla. Minél többet beszélünk, minél többet mutatunk belőle, minél jobban megértjük, annál inkább közelíteni fogunk egy közös konszenzus felé. Hogy ez milyen módon fog bekövetkezni, azt egyelőre nem tudjuk megmondani. Az Egyesült Államokban és másutt is egyre inkább mutatkozó kényszeredett abortusz-propaganda egyértelműen mutatja, hogy az abortusz gyakorlatát védelmező ideológia teljesen defenzívába szorult. Itt merül fel a baloldali politika felelőssége. Ha a baloldal hagyományos céljait szeretné elérni, gyakorlatilag semmilyen oka nincs arra (amint a cikksorozat különböző szempontok szerinti elemzésében igyekeztünk bemutatni), hogy politikáját egy bizonyosan vesztett ügyhöz kösse.  Nem szabad hagyni, hogy egy érzékeny, de húsba vágó voltával együtt mégis világos témában a közbeszéd egy újabb szeletét uralja el a primitív megosztottság. A baloldal felelőssége, hogy ne hagyja, hogy a jobboldal kisajátítsa a magzati élet és a női-anyai méltóság védelmének ügyét. Szintén a baloldal felelőssége, hogy politikáját ne a történelem során újra meg újra csődöt mondó népesedési disztópiák, vagy olyan fogalmak határozzák meg, mint a „népességfölösleg” vagy „a természetet átalakító ember” képe. A baloldal nem lehet a 60-as évek hagyományőrző társasága sem. A baloldalt érő – egyelőre sajnos jogos – vádakat a szolidaritás eszméje, a munka és a bérből élők megbecsülése és kultúrája kell, hogy elhallgattassa. A baloldal rengeteg értékkel bír, amiket nem árulhat hanyagságból, nemtörődömségből, gyávaságból. Ehhez természetesen bátorság kell: a társadalom könyörtelen mechanizmusait nem pátyolgatni, kiszolgálni kell, hanem szembeszállni velük, minden lehetséges eszközzel. Ez a harci szellem a baloldal nemes hagyománya. Az abortusz nem jobb- vagy baloldali, hanem össztársadalmi kór és össztársadalmi megoldást kíván. 1973-ban a magyar szocialista kormányzat látva az abortuszpolitika tragikus következményeit, az abortuszhoz való hozzáférés szigorítása (a magzati élet szempontjából inkább liberalizálása) mellett döntött. Ez ellen az értelmiségi elit egy része aláírásgyűjtéssel reagált, melyben a bal- és jobboldal olyan emblematikus alakjai vettek együtt részt, mint Eörsi László és Csurka István. A békés és kulturált társadalmi párbeszéd igényével is összekötve szinte természetes módon adódik a végkifejlet: mindezek után, évtizedek tapasztalatával, újra együtt álljon ki a politikai élet egésze az abortusszal szemben, a valódi társadalmi felelősség és komolyan vett szolidaritás szellemében.

Czeizel Endre családja körében

Baloldali szemmel – az abortuszról: Konklúzió” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Köszönöm szépen, nagyon jól összeszedett cikk volt, bár minden következtetésével nem értettem egyet de sok gondolatával, értékrendjével igen.

    Azonban itt az idő, hogy ne csak az abortusszal foglalkozzunk. Szerencsére Magyarországon folyamatosan csökken a 100 születésre eső abortuszok száma, ami örvendetes tendencia. Viszont nő azon várandósoknak az aránya, akik általában a szegényebb, tanulatlan rétegekből kerülnek ki és nagyrészük az eddig közbeszéd tárgyát nem képző méhen belüli bántalmazást követik el várandósságuk alatt. Méhen belüli bántalmazás alatt értem, amikor a terhesség alatt dohányoznak, alkoholizálnak, kábítószert fogyasztanak, önkényesen nem vesznek részt terhesgondozásban, nem megfelelő higiéniai körülmények között élnek – legtöbbször környezetük jóváhagyásával.

    Okai az értékrend hiánya, nevelési problémák és a nem megszerzett információk, a rosszul értelmezett szexuális- és családi élet, ill. a felelőtlenség és a a hosszú távú gondolkodásra való képtelenség. Hasonlóan a nagyszámú abortuszhoz.

    Szerintem törvényileg is szabályozható lenne, ha kötelező lenne a terhesgondozás igénybevétele, ha az otthoni körülmények nem teszik lehetővé, akkor több anyaotthon létrehozásával lehetne megfelelő lakhelyet biztosítani. Természetesen ne feledjük, hogy az oktatásnál is fontosabb a családok szerepe.

    Fontos továbbá, hogy az abortuszok hirtelen betiltásával az ilyen típusú várandósságok megszaporodnának és az abortuszturizmus is. Sok teendő van még itthon az abortusz betiltása előtt, kultúrálisan egy posztszocialista országban a család, a nemzet, az önálló felelősségvállalás elvont fogalmakká váltak.
    Bízom benne, hogy az egyházak, megfelelő oktatók és egészségügyi szakemberek segítségével szépen-lassan de ki kerülünk ebből a gödörből. Az abortuszok száma már csökken, fontos, hogy a megtartott magzatok már a születés előtt is szükségleteik szerint legyenek viselve.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: