Három fejlett, humanista, szociális állam és a háború

Nemzetiszocialista Németország

• 

• 

1918-ban Németország egy olyan háború után kényszerült végzetes és szégyenletes békekötésre, amelyben több fronton döntő győzelmet aratott és gyakorlatilag sehol sem szenvedett vereséget. Az összeomlást az ország belső életének felbomlása idézte elő. Németországban a Nemzetiszocialista Párt hatalma azt jelenti, hogy lázas vajúdás után az ország mind belső, mind külső ereje kész a regenerációra. Németország sem az óhatatlanul szociális kilátástalansághoz vezető liberalizmus, sem a demagóg és pusztító bolsevizmus útját nem járja. A nemzetiszocialista Németország számít a nemzeti tőke fenntartó erejére és ugyanakkor szélesre tárja a kapukat a szélesebb néprétegek életerős energiái számára. A nemzet, a társadalmi csoportok egységét a nemzeti munka koordinálását magára vállaló állam szavatolja.

Németországé Európa legszorgalmasabb, legműveltebb, legegészségesebb nemzete, melyet mind gazdasági ésszerűségből, mind kulturális szempontból megillet, hogy Európában vezető szerepet töltsön be. Németország, miközben színvonalában világelső termékeket állít elő, mesterséges módon el van szakítva a világkereskedelem tengeri útvonalaitól. A német gazdaság és civilizáció természetes befolyási zónája, Kelet-Európa partikuláris érdekeknek van kiszolgáltatva, kis, ugyanakkor egymással semmiféle egészséges szimbiózisban nem lévő államaival a térség a morális és demográfiai tekintetben is halódó Francia Köztársaság gyarmata. Ennél is fontosabb, hogy a Kelet-Európában fennálló hatalmi, politikai instabilitás, gyakorlatilag semmiféle biztosítékot nem jelent az itt élő – részben már leigázott – népek számára az orosz kommunizmus fenyegető monstrumával szemben.

Németország és különösen a legtöbbet nélkülöző Kelet-Európa súlyos szociális tehertétele a zsidóság gazdasági, pénzügyi, értelmiségi pályákon meglevő túlsúlya. A zsidóság, mint Európa valamennyi népétől idegen társadalmi csoport, amint azt a történelem és az egész Európát veszélyeztető kommunizmus is példázza, jelenlegi formájában a bomlasztó nézetek, az európai kultúrát pusztulással veszélyeztető ideológiák keltetője. Németország vállalja, hogy főszerepet visz az európai kultúréletet nyomasztó nehéz súly elgördítésében, megnyitva az utat az egészséges, rokon érzésvilágú, feltörekvő néprétegek boldogulása, érvényesülése előtt.    Németország mintaadó szerepét a világban a német népnek a kultúra és a sport területén létrehozott alkotásai is igazolják. A nemzetiszocialista Németország és szövetségeseinek győzelme egy kiegyensúlyozott; erőszakolt korlátozásoktól szabad és egységes Európa ígéretét hordozza, ahol Európa egyetlen nemzetének sem kell tartani az Európát és az európai kultúrát akár kívülről, akár belülről fenyegető és felforgató erőktől.

Szovjetunió

1917-ben az októberi forradalommal a régi rend, a cárizmus értelmetlen, emberirtó háborúja is befejeződött. Oroszország elmaradott agrárországként vívott háborút Európa legfejlettebb, legiparosodottabb országával, Németországgal: a kimenetel nem lehetett kérdéses. A csodálatos hatalmú családnak híresztelt Romanov dinasztia – valójában férj- és apagyilkosságoktól sem ment történelmű – miközben egy eszelős (Raszputyin) bűvkörében élt, emberek millióit áldozta fel a tőkések és a katonai kaszt hódító ambíciói érdekében. A cárizmus nem csak a parasztság és munkásság millióinak jelentett elnyomást, hanem valamennyi uralma alatt levő népnek: legyen szó baltiakról, lengyelekről, ukránokról, grúzokról, zsidókról.

A szocializmus hatalmas erőkkel kezdte meg az ország megújítását. A tőkés erők széttöredezett potenciáljával ellentétben a központosított szocialista állam minden korábbinál hatékonyabb munkát tudott kifejteni az ország fejlesztése és a legszélesebb néprétegek életkörülményeinek javítása érdekében. A gazdag, ugyanakkor távolságaival, gyakran egyedülállóan nehéz természeti körülményeivel rendkívüli körülményekre késztető környezetben elért eredmények mutatják az államvezérelt szocialista gazdaság- és társadalompolitika sikerét: vasutak, erőművek, ipari központok épültek, hegyek omoltak le, folyók változtatták meg medrüket. Milliós városok jöttek létre a semmiből és az egykori elmaradott agrárországban ma már a tudást és érteket termelő munkásság adja az emberek többségét. Emberek milliói indulhatnak függetlenül származástól, nemtől, felfogásbeli előítéletektől az érvényesülés felé. Nem telt el tíz év és az lett a Szovjetunió, amire egyedülálló természeti és emberi erőforrásai okán hivatva van: egy nagy és erős ország, mely az egész világon képviselheti az emberi kultúra haladásába, fejlődésébe vetett hitet.

Nehéz szavakba önteni annak a jelentőségét, hogy míg a Szovjetunió polgárai számára alapvetés és elvárás a modern, előítéletektől mentes gondolkodásmód, addig Európa, különösen Kelet-Európa más részeit ismét az emberek milliót egyszer már értelmetlen háborúba hajszoló, leggyakrabban elmaradott és mondvacsinált vallási ellentétekből táplálkozó nacionalista ideológia tartja fogságban. Európát és az egész világot a kapitalista rendszer természetes folyományaként rázzák meg gazdasági válságok, a munkanélküliség nyomán fokozódó társadalmi elégedetlenséget pedig vagy a tőkés nacionalista csoportok fogják háborús gyűlöletkeltés irányába fordítani, vagy a kommunizmus fogja a jogos elégedetlenség révén végrehajtani az egyesítő, a Szovjetunióban működő szociális programot: harmadik út ezen a ponton már nem lehetséges. A harc éleződését mutatja, hogy az ébredő nacionalizmus, különösen német változata egész társadalmi-, nép- és embercsoportok elnyelésével fenyeget. A német tőkésosztály, sátáni csellel éppen a német munkásosztályban levő egyedülálló értékekre hivatkozva, egyes társadalmi csoportok bűnbakká tevésével és kiiktatásával próbálja leszerelni és saját céljaira felhasználni a feltörekvő néprétegeknek, egyébként már-már a siker kapujában álló törekvéseit. A német imperializmus által Kelet-Európa – a Szovjetunió által nagyrészt már felszabadult – népeit a teljes alávetettség fenyegeti, közülük is elsősorban a cárizmus alatt is különösen sokat szenvedett zsidóságot. A tartalmatlan ideológiákat, nacionalista pusztítást és tőkés ernyedést maga mögött hagyó Szovjetunió harca csak jogos lehet az ellenségeit és egész Kelet-Európát biológiai megsemmisítéssel fenyegető imperializmussal szemben.

Japán Császárság

• 

• 

Nem telt el egy évszázad azóta, hogy a japán nemzet Ázsia népei közül egyedüliként kezébe vette saját sorsát és a nyugati világ vívmányait átvéve megkezdte hazája megújítását. Az ország népe hagyományaiban gyökerező önbizalmával, technika és kultúra soha korábban nem látott összhangjában bontakoztatta ki életerejét a független, szabad, nemzeti fejlődés irányában. Japán a század elejére minden civilizált ország bámulatától kísérve igényelhette a jogot, hogy Ázsia népeinek egyetlen meghatározó tényezőjeként képviselje az ország és a földrész érdekeit a világpolitika porondján.

Japánt természetes földrajzi kapcsolódásai kötik Koreához, Kínához, Indokínához, a délkelet-ázsiai szigetvilághoz. A térség népei, ahogy a század elejének természetes kibontakozása is mutatja, az országaikat Japánhoz kötő gazdasági kapcsolatok legfőbb szorgalmazói és haszonélvezői lennének, ha a nyugati, az ázsiai országok szövetségében természetesen ellenérdekelt hatalmak, nem akadályoznák ezt. Japánt nemcsak a tengeri kijáratok fojtogató blokádja veszi körül a déltenger minden irányából, hanem a legkülönbözőfélébb kereskedelmi korlátozások és nyersanyagembargók sújtják. Mégpedig a hatalmukat, piacukat féltő kormányok félelmével párhuzamosan egyre aránytalanabb mértékben. Persze mielőtt az ország kifinomult termelési rendszere és gazdasági szerkezete beleroppanna a kereskedelmi rablótámadásokba, Japán magához fogja ragadni a kezdeményezést. Ahogy a korrupt és az ázsiai talajon lábát megvetni gyenge Oroszországot már 1905-ben legyőzte az akkor még csak modernizálódó szigetország hadserege, úgy a jelen időkben is elsősorban lehet félnivalója az agresszív módon fellépő, a pusztító és igazságtalan békével záródó világháború révén a kultúra és civilizáció minden hivatkozási alapját végképp elvesztő imperialista államoknak.     Japán nemcsak meg fogja őrizni vezető szerepét Ázsiában, hanem annak népei számára is el fogja hozni a valódi függetlenséget és szabadságot. A nyugati fejlettséget Japánon kívül Ázsia számára sehol sem tudták a fejlődés szolgálatába állítani, a nyugati eszmék inkább csak kiszolgáltatottság, eszmei zűrzavar, társadalmi felforgatás képében juthattak el az itt élő népekhez. Japánt rokonság, a szorgalom, a becsület, a tisztesség rokonsága fűzi Ázsia összes népéhez és ebben áll sikerének jelentősége. Az ősi erkölcsű, ugyanakkor sikeres és töretlen önbizalmú nép, évezredes örökséget leróva lesz egykori mestereinek tanítója.