Demjén Ferenc: a modern világ prófétája – a magyar zene szellemi térképe 1.

Az ezzel a cikkel kezdődő sorozat annak bemutatására vállalkozik, hogy milyen gondolatvilág, milyen eszmeiség határozza meg a magyar könnyűzene világát. A könnyűzene szövegei különösen sokatmondóak, mégpedig azért, mert egyszerre befolyásolják, tükrözik és szolgálják ki a közgondolkodást. A dalszövegekben láthatjuk a filozófiai nézetek aprópénzre váltását. Legyen szó bármilyen nézetről, a slágerek nyelvén jóval több emberhez jutnak el, mint a bonyolult nyelvezeten írt filozófiai esszék. A dalokban így a szellemi irányzatok hatását, valós befolyását is tetten érhetjük. Áttekintésünkben tehát elsősorban a szövegek azok, amik bennünket érdekelnek. Nem célunk egy előadó teljes életművét vagy egy műfaj teljes palettáját áttekinteni, a cél a legfontosabb, jellemző motívumokra való rámutatás. A vállalkozással, hogy rendet vágjunk a magyar könnyűzene világában, az is a cél, hogy megértsük, mi is folyik körülöttünk, milyen is annak a világnak a szellemi arculata, amelyben élünk.

Elsőként az egyik legnépszerűbb és egyik legjobb hangú magyar énekes, Demjén Ferenc dalait vesszük szemügyre, ugyanis dalainak visszatérő motívumaiból egy összefüggő világkép tárul elénk. Nevezhetjük ateistának, materialistának, de legjobb azt mondani, hogy a felvilágosult vagy elvilágiasododott ember világképe. Érdekes ez, hiszen Demjén közismert módon elkötelezett a hazai jobboldal irányában, amelyet önmeghatározása révén a „keresztény” „polgári” jelzőkkel hozunk összefüggésbe.

Tudod nincs mennyország, de minden síron nő virág.

Demjén Ferencnek nem a nemzeti érzelmű, vagy szerelmes számai a legeredetibbek. Demjén költői világáról a legalapvetőbb megállapításokat a Várj míg felkel majd a nap alapján tehetjük. A mű költői módon, nagy kifejezőerővel mutatja be az elvilágiasodott ember érzésvilágát. A világkép kulcsát ez a mondat jelenti: “Ha megzavar, hogy túl nyitott az éj,/ A csillaggal telt végtelen túl mély.” A költői én számára a csillagok világa, a Földön túli világ nem az örök szépséget, biztonságot jelenti, hanem a nyugtalanság forrása. „Túl nyitott”, „túl mély” ez a világ és a hagyományos filozófiában általa jelképezett statikus rend, az erkölcs, a felelősség világa meghaladja a modern ember távlatait, és nem kíván velük szembenézni. Ebből a szempontból jelent megkönnyebbülést a dal fő, címadó motívuma, a felkelő nap. “Egy új nap mindig új reményt ígér,/ A végtelen sötétjét tépve szét./ A félelem határt kap, mint a lét.” A napfelkeltével az emberlét nagy, nyomasztónak érzett kérdései zárójelbe kerülhetnek. Annyi mindent megtudtunk a világról, annyi minden dolgunk van benne, hadd bütyköljünk vele. A dal szövege szerint, a nap alatti világ tehát az élet nagy kérdéseitől való megszabadulás a gyermeki ártatlanság ígéretét nyújtja, ahogy a “Ha kell, hogy tiszta légy, mint gyermek önmagad,” de még inkább a “Mint a bölcső, biztos gömbbe zár a fény,” mondatok megfogalmazzák. Az emberek számára a fő kihívást nem az örök kérdések megoldása jelenti, hanem az, hogy megszabaduljanak az őket gyötrő egzisztenciális szorongástól. A fény ebben is segít: “Sosem vagy egymagad, csak túl kicsinyke vagy,/ Várj míg felkel majd a nap./ Ezért együtt leszünk, míg végtelen az éj./ Együtt, míg a nap utoljára kél.” A félelmet enyhíti az együttlét, a közös sors és az utolsó napfelkelte ígérete. A dal végkifejlete az ominózus utolsó mondatban csúcsosodik ki: “Tudod, nincs mennyország/, de minden síron nő virág...” A napfelkelte ekképp értelmezve szemléletes szimbóluma annak, hogy mennyire nem tud mit kezdeni a modern ember a lét misztériumjellegével.

Csak az a biztos, amit érzek.

A kizárólag a napvilágban élő, végső válaszoktól megszabaduló ember számára kétféle választ mutat fel Demjén. Az egyik egy pozitív a másik egy negatív reakció. Kezdjük az előbbivel, amely a Sajtból van a Holdban kerül megfogalmazásra. Gondolkozott-e már valaki azon, hogy mégis mi lehet a jelentése a fülbemászó dal annyit énekelt refrénjének? Ha szemügyre vesszük az előtte szereplő sorokat, megérthetjük az értelmét. A refrént egy felvilágosult, művelt ember önképének naiv, némiképp ironikus, mégis valószerű bemutatása készíti elő. A képzelet elhagyott, gyermekded, vallásos világát jelképezi az angyaloktól, ördögöktől való félelem, a tündérmesék. Ehhez képest a könyvek, az iskola kijárása, és a tudás, hogy “az se jelentett nagy csodát, Hogy nem a gólya hozza a kisbabát,” már a felnőtt, az élet realitásaival szembenézni képes költői ént jellemzi. És ezután Demjén ismét az égre néz. “De ha éjjel az égre nézek/ Nekem mondhatjátok a híreket/ Hogy az ember a Holdra érkezett/ Olyan biztos az, amit érzek.” Amit pedig érez, az, az hogy “Sajtból van a Hold.” A felvilágosodott, varázstalanított Hold alatti világból az égre nézve a költő már nem egy duzzadó, titokzatos és ezért kábító és veszélyes világot lát, hanem egy megszelídített, domesztikált égboltot, ami nem az élet nagy titkainak, hanem saját, egyéni képzeletének tetszőlegesen alakítható színtere. Nem véletlenül látja már csak a Holdat, a csillagokról nincs is szó a dalban. A modern ember, ahogy arra az első sorokban a felvilágosodás ironikus leírása utal, eljutott odáig, hogy az élet “nagy” realitásait (könyvek, az „iskola”, hogyan lesz a baba?) sem képes igazán komolyan venni. A dal jelrendszerében, az, hogy az ember megérkezett a Holdra, annak szimbóluma, hogy a tudomány is elszakadt, elidegenedett a hétköznapi ember tapasztalaitól. Mit tegyen tehát? Ünnepeljünk! Megszabadultunk az ég nyomasztó terhétől, a földi világot sem érezzük már igazán reálisnak, szárnyaljon hát a képzelet, amelynek nincsenek határai és aminek révén mindenki egyformán szabad lehet! Ennek az önfeledt, naiv örömnek a kifejeződése tehát a refrén. A dalnak ezt értelmét emeli ki a dal keretes szerkezete is. Míg korábban azt énekli, hogy olyan biztos, amit érzek”, a dal végén már úgy énekli: De ha éjjel az égre nézek,/ Nekem mondhatjátok a híreket,/Én már sok mindenben nem hiszek,/ Csak az a biztos, amit érzek.” A hangsúly a „csak” szón van. Eljut odáig a dal végére, hogy neki mondhatnak bármit – akár a XX. századi ember legnagyobb tekintélyei, a tévé és a rádió – a saját világán kívül valójában semminek nincs valódi érvénye. Demjén szinte megjövendölte a fake news világát: a hír lehet bármilyen evidens, lehet egy magyarázat akármilyen logikus és nyilvánvaló, ha elég távolságot tartunk, úgy értelmezzük, ahogy akarjuk. A játékos és ártatlannak tűnő Sajtból van a hold tehát egy sajátos állásfoglalás is a szenzualista filozófia és ismeretelmélet mellett.

Képtalálatok a következőre: fake news you are

S maradtak hétköznappá szűkült színes álmok,/ s maradtunk valósággá törpült óriások.”

A Sajtból van a Hold felszabadító és elviselhetetlen tétnélküliségével szemben melyik a másik út? A másik út számot vetni egy ilyen lét lehetőségeivel, vagy legalábbis megpróbálni értelmezni a helyzetünket. A Szabadság vándorai egy ilyen kísérletként értelmezhető. Ez nem bír olyan jól körülhatárolható, megfogható tartalommal, mint az előző két dal. Az összességében kibontakozó képből mégis azt lehet mondani, hogy a dalból egyfajta evilági lélekvándorlástan és szabadságmisztika olvasható ki. A dal motívumaiban egyébként érdekes párhuzamok fedezhetők fel Demjén előbb elemzett két dalával. Fontos szerepet játszik a Várj míg felkel majd a Nap fényszimbolikája: “Szökünk a sötétség elől.” Itt is rögtön a lényegre tér, a dal kiindulópontja az eltűnés, a halál, amelyre azon nyomban csattanós, de nehezen értelmezhető válasszal felel: “Hogyha eltűnünk egy perc alatt,/ Velünk semmi sem tűnik el.” Hogy mi nem tűnik el, az tényleg nehezen értelmezhető a dal további részében, hogy ez a személyes lélek lenne vagy valami más, jó kérdés, az biztos, hogy a lényegi tulajdonsága a szabadság. A gyermekkor ebben a dalban is sajátosan pozitív jelentést kap. A gyermek az, aki képes megérteni ennek a nehezen körülhatárolható lelki minőségnek a mibenlétét: “De a gyermeked már észrevett/ Bámul tág szemmel ránk/ Mert ő nemrég s tisztán született/ Nem érti, miért nem látható,/ Aki szabadnak érkezett.” Egyébként Demjénnek – ahogy az a gyermeki lét idealizálóinál általában előfordul – feltehetőleg az átlagosnál kevesebb közvetlen tapasztalata lehetett gyermekekkel (három házasságából nem született gyermeke, amit bánt is egyébként).

A Szabadság vándoraihoz képest a Katona Klárinak írt, de Demjén előadásában is ugyanolyan népszerű Legyen ünnepben sűrítve szerepelnek Demjén költői világának eszközei, teljességében ábrázolva a demjéni világkép esszenciáját. A dal középpontjában az örök igazságoktól megszabadult ember Sajtból van a Holdból megismert álmodozásainak kudarca áll. “S maradtak hétköznappá szűkült színes álmok,/ s maradtunk valósággá törpült óriások.” Nem mertük vállalni a cél, a felelősség terhét és a kezdeti lelkesülés után a világ nyomasztóan összezsugorodott számunkra. Kijózanodva látjuk, hogy a világnak és létünknek nincs értelme. A beszűkült, ég nélküli ember magányát nagyon erős képekkel fejezik ki a dal kezdősorai. “Nekem úgy tűnik, egyszer/ a szél megkavart mindent,/ Ezért létezünk, és olyan rendezetlenül./ Egyszer belöktek minket/ egy ajtón, s majd kilöknek. A dolgok teljesen esetlegesek, az élet véget ér a halállal: “A dolgok úgy szakadnak félbe, mint az élet./ Lehetett nagyszerű,/ de még sincs ráadás.” A hétköznapi, hivatalos élet hiábavalóságát fejezik ki a “S közben mi tűrünk mindent/ olyan rendületlenül./ És csak egy pár kíváncsi/ lépett néha félre, sorok. A „rendületlenül” szó a magyar irodalomban elválaszthatatlan a Szózattól, és ennek révén felfedezhetjük az iskolai ünnepségek, az iskola légkörét is, amelyet az érzékeny, töprengő Demjén nem is nagyon szeretett. Mi lehet tehát az ünnep egy ilyen életben? A dalban egyértelműen a Karácsonyról van szó, amely a jellemző szövegvilágnak megfelelően mint a „szeretet ünnepe” kerül megfogalmazásra. “Állnak körben a gyermekek,/ kiáltanunk ezért nem lehet./ Miért zavarnánk pont mi meg/ ezt a legszentebb ünnepet?” Nehéz jobban megfogalmazni a modern ember zavarát, elfogódottságát az ünnep iránt. A gyermekeket ez a dal is tiszta, a felnőtteknél különb lényeknek mutatja be, míg a felnőttek legfeljebb képmutatóan asszisztálnak a gyermekek felhőtlen öröméhez (kérdés, hogy a dal alapján mit gondoljunk az ő örömükről?). A Sajtból van a Holdhoz hasonlóan az ember számára egy teljesen privát, szubjektív tartalom az, ami fontos, viszont ez nem egy felemelő, hanem egy közölhetetlenül fájdalmas érzés: “Legyen ünnep az égben/ és ünnep a Földön,/ bár engem rég nem érdekel,/ pedig égnek a gyertyák,/ s a könnyem kicsordul:/ Miért? Mért nem lehetsz most közel?

Demjén Ferenc műveiben egy összefüggő, koherens világképet kínál fel számunkra és kalauzol el abban bennünket. Demjén különleges tehetségét kell látnunk abban, hogy mennyire kedvező fogadtatásra talált a közönség körében az élmények megélésének általa felkínált érzelmi eszköztára, hogy dalai mennyire rezonálnak a modern ember érzésvilágával.

II. rész: A humanista materializmus himnuszai

Demjén Ferenc: a modern világ prófétája – a magyar zene szellemi térképe 1.” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: