A materializmus himnuszai – a magyar zene szellemi térképe 2.

A magyar zenei termésnek van egy olyan része, melynek szövegei a könnyűzene nagy átlagánál mélyebb üzenetet hordoznak magukban. Ezt a zenék hallgatói is érezték, hiszen ezek a számok iskolai szalagavatók, ballagások, de akár esküvők, temetések repertoárját képezték és képezik ma is. A hallgatóság azonosult üzenetükkel és méltónak találta ezeket a számokat arra, hogy az emberi élet nagy fordulóinak (antropológiai nyelven rites de passage) kánonját alkossák és kifejezzék a társadalom képzetvilágát, elvárásait. Ezen himnuszaink üzenetével bocsátotta útjára a magyar zeneipar/popzenei kultúra a jövő nemzedékét, kötünk házasságot vagy búcsúzunk halottainktól. Érdemes megnézni, milyen jelentést is hordoznak magukban.

Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz”

A talán legjellemzőbb nemzedéki himnusz Máté Péter Egyszer véget ér című száma, amit jelen sorok írója is hallhatott kisiskolásként nővérének posta- és bankforgalmi szakközépiskolai szalagavatóján. A dalban a diáklét, az ifjúság a legszínesebb képekkel van ábrázolva, mégis szinte minden sorban együtt az elmúlás, a fájdalom gondolatával. Az összhatás ekképp rendkívül szomorú és kilátástalan. Nemcsak az ifjúság ér véget, hanem az életnek sincs folytatása a halál után (kétszer is nyomatékosítva): „Tudjuk azt, hogy egyszer végleg,/ sajnos végleg elmegyünk,”. A halállal való szembenézés után valamilyen felvilágosult, racionális tartalmat várnánk, ehelyett éppenséggel egy ősi, vallásos jellegű képzet áll a mű középpontjában: Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz.” A világ, mint elrontott, lényegében ellenséges közeg gondolata a manicheizmus, a középkori katarizmus világképét idézi. Abban, hogy a fiatalság – csábító szépséggel ábrázolt – vágyait is „túlzónak” minősíti, egy sajátos puritán vonást is felfedezhetünk. „Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk.” A reményt a dal egyedül az újba helyezi. Hogy az általa várt jó miben áll, arról nincs szó. Nyilván nem kell túl komolyan vennünk a várakozást, hiszen honnan lenne az új, ha nem a világból, amelyről már megtudtuk, hogy eredendően rossz… „De még addig mindent újra kezdhetünk!” Mégis mi értelme lenne bármiféle újrakezdésnek az előbb látott világszemlélet alapján? Az élet, innen tekintve mintha egy sziszüphoszi rémálom lenne. Kérdés, hogy mire gondolhatnak az iskolák, amikor ezt a számot szánják arra, hogy ballagó diákjaik távozását emlékezetessé tegyék. Ilyenkor könnyen megfordul az ember fejében, hogy az iskolák önmaguknak hízelegnek a korai nosztalgia édesbús hangján – milyen jó is volt nektek, mikor még nálunk tanulhattatok, utánunk már csak a rideg, szomorú valóság következik…

Képtalálatok a következőre: egyszer véget ér

Van mégis csillagfényű álomvilág
De azt gyermekünk álmodja tovább

A gyermekkultusz himnusza Ihász Gábor nosztalgikus hangnemű dala, a Múlnak a gyermekévek. A gyermekkor idealizált képében itt is egy rafinált önigazolás olvasható ki. A költői én saját belső, örök gyermekkoráról, mint kincsről beszél: „Tudom, a szívük mélyén ők is szeretnék/ És megtennék boldogan.”Nem sokat árul el, hogy mik lennének ezek a dolgok, mi lenne a gyermekkor sajátos varázsának mibenléte. Valljuk be a „csillagfényű álomvilág” nem sok fogódzót nyújt. Nem akadunk nyomára a dalban a gyermekkornak tulajdonított olyan jellemző sajátosságoknak, mint az önzetlenség, játék, oldottság. Élelmiszeripari hasonlattal azt lehetne mondani: a dal gyermekkort minimális arányban tartalmaz. A sorokban viszont megelevenedik egy felnőtt, mégis örök gyermek Pán Péter világa: „bolondos”, sőt „furcsa” dolgokat említ, amiket „rossz szemmel” nézhetnek mások, magára pedig a „kivétel” jelzővel hivatkozik, aki nem változott meg. Lehet, hogy kivétel csak én vagyok talán/ Mégis így jó nekem.” Pszichológiai szemmel nézve az így bemutatott örök gyermekkor inkább egy nárcisztikus, bezárkózó, különc – egyszóval infantilis – személy projekciója. A mű álmodozásában kevésbé drasztikus, de végeredményben ugyanolyan kilátástalan képet fest az emberi életről, mint Máté Péter száma. A mű kulcsmondata: „Van mégis csillagfényű álomvilág/ De azt gyermekünk álmodja tovább”.  

Képtalálatok a következőre: pán péter

Nem-e kényelemből fakadó ernyedt lemondásról van itt szó? A felnőtt- és gyermekkor éles szétválasztása ugyanis sajátos következményeket von maga után. A hétköznapokban is megfigyelhető a dallal párhuzamos gondolkodásmód.  A felnőtt „legszebb hivatása”, reménye és ebből fakadóan feladata az ilyen felfogás szerint az, hogy biztosítja utóda számára ezt az álomszerű gyermeki létet. Hiszen ha az „új meséket” (az élet értékeit?) leválasztjuk az emberi élet egészéről, akkor a legtöbb, amit adhatunk utódainknak, hogy újraéljék egy elképzelt gyermekkor világát. Ennek következménye egyrészt, hogy a felnőtt magát álmok beteljesítőjeként láthatja. Másrészt a gyermekkort önmagában való értéknek tekintve, a felnőtt a nevelés számos terhétől megszabadulhat. Ha a kimeneti célt – a felnőttkorra készen álló, érett személyiség kialakítása – redukáltuk, akkor ezzel együtt redukáltuk a nevelés elvárt hozzáadott értékének jelentőségét, saját felelősségünk, feladataink körét, ezek elmulasztása esetén lelkifurdalásunkat is. Ebből a nézőpontból a gyermek problémásabb időszakba érkezésével a nevelés rögtön elveszíti motivációját. Hogy nem légbőlkapott összefüggést keresni a gyermekkor túlidealizált elképzelése és nevelés értelmének kiüresedése között, érdemes arra gondolni, hogy mennyi házasság, család bomlik fel akkor, amikor a gyerekek már a tizenéves korba léptek, elérik a kamaszkort, a gyermekkor leginkább hiteles jelenlétet, valódi gondoskodást, útmutatást igénylő szakaszát.

És én hiszek a lézersugárban,

Képtalálatok a következőre: science fiction
https://lithub.com/the-encyclopedia-of-science-fiction-is-the-best-place-on-the-internet/

Az Egyszer véget érhez hasonlóan végeredményben szintén az elmúlással néz szembe Zorán Apám hitte című száma. Máté Péter művével szemben ennek a dalnak az alapvető tónusa a naiv és makacs bizakodás, valamint a világhoz való viszonynak is egy ellentétes, alapvetően pozitív, értékekkel telített képét tárja elénk. Érdekes és jellemző ellentét, hogy míg az előző két dalban a gyermeki léthez való ragaszkodás milyen szoros viszonyban állt az elmúlás reménytelenségével, addig Zorán dalában éppen az idősebb generációhoz való kötődés kapcsolódik össze egy pozitív hozzáállással. A dal két fő részből áll, az első egy apa által vallott értékek felsorolását adja. Az első versszak (Apám hitte az otthon melegét…) a családi, a második (Apám hitte az első éjszakát…) a nemi erkölcs, a személyes érintkezés, a harmadik az erkölcs és szépség (Apám hitte a hős tetteket…) értékeit sorolja fel. A harmadikkal szoros kapcsolatban áll a negyedik versszak, amelyben a modern világ „hivatalos”, fő médiumaiba vetett bizalom kerül megfogalmazásra: az állami tájékoztatásba (Apám elhitte a hírmondók szavát…), a médiába és kultúriparba (Apám elhitte Chaplin bánatát…) és talán az oktatásba, tudományba és általános műveltségbe (Apám elhitte a folyók irányát,…). A sorok az előző generáció tekintélytisztelő, engedelmes mentalitásának naivitását is tükrözni hivatottak: erre párhuzam Demjén Ferenc, akinek már hiába mondták a híreket az ő sajtból levő holdjáról. A költői én viszonyát az apja által vallott értékekhez két tényező határozza meg. Egyrészt ezeket szépnek nevezi (háromszor is ismételve), sőt a jelzőt saját értékrendjének bemutatása előtt a jó szóval cseréli fel. Egyértelmű tehát, hogy atyja értékeihez maga is pozitívan viszonyul és ezeket általában elismeri. A másik tényező, hogy ezekről múlt időben beszél. Kivéve az utolsó ilyen bekezdést, ahol már jelen időben értékeli. Erősen sugallja tehát, hogy ezek az értékek nem időtállók, legalábbis kikezdhette őket az idő, persze mindebben van némi bizonytalanság. Ezután – a dal második részében – következik a költői én vallomása saját hitéről. Ez a hit tipikusan racionális, materialista, haszonelvű. „És én hiszek a város zajában,/ És én hiszek benne, s magamban./ És én hiszek a mikrobarázdában,/ És én hiszek a táguló világban./ És én hiszek a lézersugárban,/ És én hiszek az ezredfordulóban.” A felsorolásban a szubjektumba, a technikai-tudományos fejlődésbe, a jövőbe vetett hit játssza a főszerepet. A dalt énekelve az apai értékek melankólikus megszólaltatásával szemben ezek a sorok nyomatékkal, hevesebben kerülnek előadásra. Ebből egyaránt kihallhatjuk a meggyőződést, de a bizonytalanságot is. Az utolsó két sor az apához való viszonyról szól és a dal egy sajátos csavarral záródik le. És én hiszek a folyóban s a hídban,/ És én hiszek, hiszek, hiszek apámban. A folyó és a híd egyrészt jelképezi az apa és a fiú, állandóság és változás, természet és technika világát.  Másrészt jelképezi a költői én viszonyát apja világához: bár éles határvonal húzódik köztük (folyó), a költői én, a fiú mégis hisz az átjárhatóságban (híd). A dal utolsó sorában, az apában való hit megvallásával elsősorban az apa által vallott értékek birtokbavételének vágya kerül megfogalmazásra. A befejezésben egy egzisztencialista filozófia szemlélete bontakozik ki. A két világ között való átjárhatóság meglehetősen bizonytalan. Az apa által vallott értékek kívánatosak, de nem bírnak objektív érvénnyel, az erkölcs, az értékek világához csak a szubjektum számára (a apával való viszonyban) kínálkozik hozzáférés. Saját értékeinek felsorolását is a dalban való hittel kezdi, tehát a szövegben és képletesen is az apa és a fiú világát a dal köti össze, ami szintén a kapcsolat meglehetősen szubjektív vonását domborítja ki. A dal a progresszió, fejlődésbe vetett hit mellett tehát egy sajátosan szubjektív, egyéni erkölcs himnusza is. Hogy Zorán egyébként fogékony volt egy másik, hétköznapitól eltérő bizonyosságra is, Kell ott fenn egy ország című dala is bizonyítja, amely már a rendszerváltás után, 1994-ben jelent meg.

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,/
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.

A materialista himnuszok bemutatását Máté Péterrel zárjuk keretbe. Máté Péter Most élsz című dalában az Egyszer véget érhez hasonlóan az élet szépségei, Zorán dalához hasonlóan pedig a hit játszanak főszerepet. Persze ezek végsősoron egy sötét, jellegzetesen máté péteri világot illusztrálnak, amelynek középpontjában a lélek örökkévalóságának filozófiai, vallásos gondolatának tagadása állt: „Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén,/ túl az álmaink ködén a semmi hív.” (A gondolat kevésbé konkrétan megfogalmazva az Egyszer véget érben is szerepel („sajnos végleg elmegyünk”). A dal kendőzetlenül, egyedülálló következetességgel vet számot a materialista világnézet egyik következményével: nincs örökkévaló lélek, tehát az elmúlás, a halál végleges. A halál örökkévalóságának komolyanvételével az élet örömeinek élvezetére való felszólítás is fenyegetésként jelenik meg: „Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,/ mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.” Az Egyszer véget érhez hasonlóan az újrakezdés és a hit, „hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!”valójában itt is értelmetlen, legfeljebb az élet kilátástalanságát illusztrálja. A dal által bemutatott érzés- és gondolatvilág párhuzamát jelenti Avici életműve, ahol a dalok kötelező életörömét áthatja a depresszió érzete, valamint az Élvezd című szám, amelyben (nyilván a szerzői szándéktól független módon) az élet élvezetére való felszólítás abszurditása és önellentmondó képtelensége egy motiváló üzenet, pozitív benyomás helyett végeredményben az értelmező hallgató számára kellemetlen érzést hagy hátra.

Képtalálatok a következőre: dark world
  1. rész: Demjén Ferenc – a modern világ prófétája

A materializmus himnuszai – a magyar zene szellemi térképe 2.” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: