A dél géniusza: Kispál és a Borz, Quimby, Punnany Massif – a magyar zene szellemi térképe 5.

4. rész

“Dél – oldottság, derű, nyugalom, félálom, egyensúly, csökkent aktivitás, aranykor-ösztön (a történet küzdelmeiben nem részt venni), ritmikus életigény, idealitás, közvetlen életélvezet;“

Hamvas Béla: Az öt géniusz 65.

A magyar könnyűzenei életben Budapesten kívül talán egyetlen igazi centrum van, ez pedig Pécs. Aki találkozott már pécsiekkel, tudhatja, hogy mennyire büszkék tudnak lenni városuk pezsgő kulturális életére, milyen öntudattal vallják „tüke”-voltukat. A város könnyűzenei hírnevét és sikersorozatát egyetlen zenekar és egyetlen dalszövegíró indította útjára.

„Bizonyos tekintetben Pécs is háromnyelvű, magyar, német és délszláv. Kétségtelenül az ország legnyugodtabb és legderűsebb városa, olyan meleg urbanitással, mint a kis intim felvidéki városkák.”

Hamvas Béla: Az öt géniusz 41.

Míg a keleti (rock)együtteseknél Hamvas Béla gondolatai a géniuszokról találó illusztrációt, a Kispál és a Borz esetében szinte értelmezési kulcsot, magyarázatot jelentenének. Lovasi András egy különlegesen folyékony, energikus magyar nyelvet hozott létre dalaival, azonban szövegeit nem minden alap nélkül egyesek értelmetlen szövegfolyamnak, irodalmi blöffnek minősítették. Ezt a véleményt Lovasi megnyilatkozásai sem igazán oszlatták el (hisz nyilván sokat kérdezték a szövegeiről), amelynek kapcsán érdemes töprengeni egy sort. Azt gondolom, hogy bármilyen lírikust, dalírót, költőt a saját szövegeiről kérdezni olyan, mint azt a kérdést feltenni, hogy: „Na, mi volt ma az iskolában?” Ahogy az életét, kötelességét komolyan vevő diák sem tud egy általános kérdés alapján elszámolni mindazzal a sok dologgal – barátokkal, riválisokkal, teljesítménnyel, sikerrel, kudarccal, büszkeséggel, szégyennel, stb. – ami vele az iskolában történt, ugyanúgy a válaszadástól egy sajátos szemérem, büszkeség is vissza kell tartsa a költőt. Másrészt egy lírikus – tehát a világ érzelmeit, tudását, stb. – sűrített módon közlő alkotó nyilván azért így írta le azt a sort, szókapcsolatot, mert a benne megfogalmazódott képzeteket, gondolatokat így tudta a legjobban formába önteni, és nem máshogy: mit magyarázzon rajta? Ez alapján az értelmező alapállását „a fenét nem gondolta”, az értelmezés végkifejleténél pedig a „fenét nem gondolhatjuk” jelenti.

„Délnyugaton az oldottság bája fáradtsággal és unalommal vegyül…. Ezen a földön minden modern problematika visszhangtalan. Pártviszály, sajtó, közlekedés, találmányok közömbösek… Az akarat megfeszülése hiányzik, mintha minden csak érzékelés lenne. … Az egész országban ez az egyetlen hely, ahol az ember tudja, hogy az élet akkor magasrendű, ha művészi. Nem úgy, hogy esztétikus, hanem úgy, hogy orfikus, vagyis, hogy az ember az éneklő világban, a kozmosz-aoidészben él és az elemekkel együtt énekel. … Az életnek zenének kell lenni a családban és a szerelemben és a tanulásban és a beszédben és a közügyekben és az étkezésben és a tanulásban és amit a természet nyújt, újra meg kell alkotni szenvedéllyel és értelemmel, megformálni és fölemelni. Mindebből itt e sarokban már alig van valami és a titkot csak a géniusz őrzi.”

Hamvas Béla: Az öt géniusz 12. … 14.

A Kispál és a Borz a Bonanza Banzaihoz (Ákoshoz), a Tankcsapdához hasonlóan a rendszerváltás szülötte, és velük együtt jelenti a 90-es évek meghatározó zenei formációját. A Kispál és a Borz szövegek (és a zene) sajátos vonzerejét mutatja, hogy mennyire élénk vitát tudtak kiváltani arról, hogy van-e értelmük vagy nincs. Az első megállapítás, amit a dalszövegekről tehetünk, hogy Lovasi András szimbólumokat használ. Az egyik szimbólum pedig, amivel a Kispál és a Borz számaiban találkozunk, éppenséggel a Dél, aminek Hamvas Béla nyomán különleges jelentőséget tulajdoníthatunk és a Kispál és a Borz szövegeinek értelmezésében egy kívülről is igazolt, biztos ponton indulhatunk el.

„Inkább délre kéne menni/ Ott semmi nem annyira kemény/ Akik élnek azok, délnek mennek,/ akik haldokolnak északnak,/…” (0 óra 2 perc)

„Kényszer, érdek, ösztönélet,/ Három nagy fekete fabábu/ Döntsd le őket, menj el délnek/ Bérelj szobát fess a falára egy képet!/ Amin a tenger öregember/ Mégis a lábad közé megy be a sodra/…” (Kényszer, érdek, ösztönélet)

Dél – Tenger – Magyarok

A Kispál és a Borz és Lovasi András mintha valóban a Dél géniuszát testesítené meg. Dél egyértelműen pozitív, különleges, lassabb tempójú, mondhatni aranykori életminőség megtestesítője szemben Északkal, az önzés, az egoizmus világával. Persze kiolvasható egy hétköznapibb jelentés is: a Dél a Kispál és a Borz otthonára, Pécsre utal, szemben az északra fekvő „nagy vízfejjel”, Budapesttel. A Kényszer, érdek, ösztönélet sorai elvezetnek minket a Kispál és a Borz talán legfontosabb szimbólumához, a tengerhez (a Kispál és a Borz legnépszerűbb számában – „Ha az életben” – a konkrét földrajzi helyen, Görögországban, „fölmegyünk az Akropoliszra”, szinte egyszerre ölt testet Dél és a tenger szelleme). Nagyon találó ez a szimbólum, hiszen ha van olyan dolog, ami a legjobban kifejezi Magyarország, a magyarok, a magyar lakosság vágyait, frusztrációit, képzeletét, az valóban talán leginkább a tenger. Hogy Lovasinak mit jelent a tenger, azt az Autók a tenger felé című szám fejezi ki legjobban: „Autók a tenger felé/ Mennek el a mi utcánkban/ mindenki integet a saját kapujában/ Odaérnek, befekszenek/ Az ég alá aztán ott meg/ Felhők mennek el a hallgatásba”. A szövegben hatalmas kontraszt feszül: a kapuból integetők átlagos (magyar) vidéki életképet sugalló sorai valamint a tenger felé tartó autók között. Nemcsak tenger és szárazföld, Magyarország és külföld, hanem bezárkózás és távlatok ellentétét is érezhetjük. A hallgatásba vonuló felhők a tengerrel együtt az elmúlás, a halál képét idézik meg: a Kispál és a Borz szövegeiben a tenger az örökkévalóság helyszíne elsősorban. Az autók mintha koporsók lennének („odaérnek, befekszenek”, mintegy sírba térnek), követni nem tudjuk őket, ezért csak integetünk. Mindenki a saját kapujából integet (a „mi utcánkban” kifejezés is jellemző) és ez mintha a magány, elidegenedés képzeteit sugallná: hosszú, talán végleges útra mennek emberek, de csak mintha a legszűkebb hozzátartozóknak lenne közük ehhez. A folytatásban az „Úgy lelökné, a hasamról a síndarabot/ Az a gyenge ritmus a szívem alatt” (szép) sorok egyértelműen a halál determinizmusára, az attól való szabadulás vágyára vonatkoznak. A magyarság tengerérzése című dal már a sokkal konkrétabb, tipikusan magyar probléma felől közelít a tenger fogalmához:

„Szeretné minden/Nő itt, hogy innen/Hatalmas erő/Ragadja ki őt/… Szeretné minden/ Férfi, hogy innen/ Ne vigyék a nőket,/ Vagy hozzák vissza őket,/ Vagy utánuk mennek,/ Vitorlást vesznek,/Nőkre találnak/ És fröccsöznek/ Amíg horgásznak”.

A Kádár-rendszer szocioirodalmának gyakori témája volt, hogy a magyar nők szemében milyen nagy nimbuszt élveztek a – zömében nyilván Budapesten és a Balatonnál, “a magyar tengernél” megforduló – külföldi, nyugati férfiak. A jelenség – amelyet nagyrészt magyaráz az ország fekvése és fővárosának viszonylagos nyitottsága a vasfüggöny határán – a rendszerváltás után nyilván némileg szembeötlőbb volt (statisztikai jellegű példaként gondolhatunk a hazai pornóiszínésznők kiemelkedően magas számára, amely arányaiban csak a hasonló földrajzi helyzetű és hasonlóan szekularizált Csehországgal összevethető). A tenger nemcsak az örökkévalóság szimbólumaként jelenik meg Lovasinál, hanem mint státusszimbólum és a magyarság számára sajátos, mondhatni „elképzelt helyszín”, amely a szocializmus utáni élet/kapitalizmus lehetőségeit és visszásságait, korrupcióját egyszerre jelképezi:  

„Szeretné minden/ Magyar, ha Isten/ Van, akkor higgyen/ Magában jobban kicsit,/ Menjen vitorlázni,/ A magyarokkal bármi/ Történhet ebben/ A messzi idegenben./”

Lokalitás, forradalom, éberség

Lovasi tehát egyszerre a hely és a szellem költője, amit humoros ambivalenciával fejez ki: „Világforradalmár,/ Minden városba kell/ Nekem meg ez a város,/ Nagyon megfelel” (Forradalmár). A lázadás, a kemény kritika (a vélt értéktelenséggel szemben?) más dalokban is visszaköszönő sajátja Lovasinak; „Jó, hogy vége van ennek az évnek/ És más jön ezután/ Egy hatalmas szendvicset ettünk/ Apa felhőivel,/ Jó hogy vége a 60-as éveknek/ És nem jön újra el” (A 60-as évek vége). A szövegben a magyar kulturális világban meglehetősen egyedülálló módon a (hamis) nosztalgiázás, a múlt (nemcsak a 60-as éveké, a dal végén már a 80-as évek szerepel) határozott elutasítása, pontosabban a múlt múlttá tételének (helyre tevésének) aktusa érhető tetten. Azt is lehet mondani, hogy a Kispál és a Borz szövegei elsősorban spirituális irányultságúak, Isten, a lélek, az élet és halál kérdéseit feszegetik. Erre a legjobb példát a Zsákmányállat című szám jelenti. A dal szövegében egyértelműen egy túlvilági kép kerül megfogalmazásra, amelynek forrását a Tibeti halottaskönyv jelenti:

„Úgyse hiszi senki el magának,/
Hogy amit lát, az tényleg van,/
Hanem várja, hogy a valódi látványt/
Jelző kürtszó felharsan./

Szól a kürt, ellibben a függöny,/
Amit most látsz, az tényleg van./
Kár, hogy mikor körbenéznél,/
A szélben a mécsesed ellobban./

És támad akkor olyan sötét,/
Amiben az élők kezét/
Többet nem találod,/
És ami elér, azt ütöd-vágod…/”

Magára a Halottaskönyvre és a benne ábrázolt meglehetősen sötét képre (és általában a vallásos képzetek ábrázolásaira) a dalban mintha ironikusan reagálna: „Biztos helyről régről tudom,/ Hogy a Föld tányér és hogy azon/ Az emberek és a kövek/ Lesznek a mannához a köret./…”. A dal fő gondolatát az első versszak tartalmazza. Egyértelműen az ember elidegenedésére utal, arra, hogy az emberek kapcsolata a világgal, és a kontextus alapján elsősorban saját belső világukkal, életükkel, sorsukkal nem valóságos, nem az igazságnak megfelelő. A saját halálukkal sem vetnek számot komolyan (szinte azzal a legkevésbé), és amikor eljön a pillanat, arra is úgy kell ráébreszteni őket. Itt érdemes említeni azt, hogy a Kispál és a Borz dalok egy másik fontos szimbóluma a TV, mindig negatív jelentéssel.

A Kispál és a Borz dalai az Eddához hasonlóan tekinthetők ifjúsági zenének. Szintén az ifjúság létszomját fejezik ki, azonban nem valamilyen ösztönös, zsigeri késztetést, hanem a lélek szomját. A Kispál és a Borz szövegeiben nem fogjuk találni filozófiai, vallási motívumok rendszerét, az értelmezéssel feltáruló elzárt tudást. Lovasi szövegeinek alaphelyzetét mintha a demjéni szövegvilág végpontja, az önmaga meztelenségére ébredő és széthullottságára rádöbbenő ember jelentené. Míg Demjén döbbenete és reakciója – a Legyen ünnepben – kapkodó, naiv és kétségbeesett, Lovasi szenvedélyes diagnózist ad: ez az életünk, itt tartunk. Rámutatással sürgeti a megoldást. Lovasi András életműve sajátos párhuzamot mutat Ákoséval. Kettejük viszonyáról azt lehet mondani, hogy a magyar könnyűzene Széchenyi-Kossuth párbaja az övék. Ákos meglehetősen biztos, polgári hátterével szemben, Lovasi (a családnév eredeti formája Loving) egyik interjújában, sváb gyökereiről szólva, elmondja, hogy nagymamájának férje (nagyapja? vagy nem?) Waffen SS önkéntes katonaként esett el a világháborúban és a németek háború utáni üldözése családjára is rányomta bélyegét. Talán ez a sajátos, csonka háttér, a bujkálás, az identitás elrejtése lehet az egyik magyarázata annak, hogy Lovasi mintha egész világa imbolyogna és hogy olyan érzékenységgel reagál a valóság jelenségeire. Mindkettejük szövegvilágát egy sajátosan spirituális igényű látásmód jellemzi. Azt is lehet mondani, hogy művészetükben mintha egymás ellenpólusai lennének, a másik erényeit, hibáit kiegészítve, melyekben eltérő személyiségjegyeik tükröződnek (az megint másik kérdés, hogy az erények és hibák aránya milyen). Pályájuk vonalában is sok a hasonlóság és érdekes, hogy mindketten gyakorló katolikusok (tehát Lovasi is), amely szinte hasonló súllyal, friss dalaikban is megmutatkozik.

„És most nincs más, hát jöjj elő/
Húsrágó, hídverő, félkarral ölelő/
Itt elveszett este egy bogár a testbe/
Hogyha új trükköt nem csinálsz/
Holnap kijön egy óriás/
Téged megesz, engem elás/
És nem csinál semmi mást/
Ez a kurva nagy óriás/”

Húsrágó, hídverő

Hogy mikre derülhet fény a Kispál és a Borz dalszövegek elemzésénél, vegyük szemügyre a Húsrágó, hídverő című, az egyik legnépszerűbb, legjellemzőbb, ugyanakkor leginkább rejtélyes jelentésű számot. Lovasi a dalról azt nyilatkozta, hogy a dalban szereplő „húsrágó, hídverő” valamelyik egyetemi csoporttársa volt, ami lehet igaz, viszont önmagában nem segít ki bennünket abban a tekintetben, hogy miről is van szó. A dal borzongató, izgalmas basszusszólama sugallja: itt valami mély, különleges dologról van szó. A dal egyik közkeletű értelmezése szerint a „húsrágó, hídverő” az alkotói kényszer, a művészlét működését biztosító gépezet szimbóluma: ha az ember egyszer elkezdte, már muszáj alkotnia. A Nyest nyelvészeti oldal – Molnár Cecília Sarolta – is megkísérelte a dal értelmezését: ezek szerint az egész a belső én vívódásáról szólna. Azt gondolom, hogy az erre a cikkre érkezett olvasói levél – nevezetesen Tornai Szabolcsé – már teljesebb, a kontextus egészével jobban számoló értelmezéssel szolgál. „A „húsrágó” a fizikai pusztulás, a testi vég, a „hídverő” pedig a transzcendálás, az önmeghaladás megszemélyesítése.” Hogy itt valóban akár valamilyen spirituális jelentésről lehet szó, mutatják a következő sorok is: „Mindentől messze, a szívhez közel/ Csinálj csodát, én meg elhiszem/ Hogy kell egy rendszer, ami nem mozog/ És megígérte Anyu is, hogy megkapod/”. A „mozdulatlan rendszer” egyértelműen valamilyen belső, filozófiai-vallási bizonyosság igényére utal, persze, hogy mennyire veszi komolyan a költői én ezt a vágyat, az ambivalensen tükrőzödik abban, hogy ezt anyai ígéret szavatolja: az anyák komolyan veszik gyermekeik vágyait, viszont talán pont ezért olyat is megígérnek, aminek nincs sok valóságalapja… A „hídverő” szó transzcendens tartalmát alátámasztandó rá lehet mutatni, hogy például a pápák hivatalos címe, latin pontifex szó is, egy az egyben hídverőt jelent: tehát olyan személy, aki kapcsolatot teremt a földi- és a mennyei világ között. Azonban a Nyest által közölt olvasói levélre egy másik anonim kommentet is találunk:

„Küldöm a megoldást: „Húsrágó, hídverő” – A szexuális aktus résztvevői (gondolom ezt nem kell részletezni)  „Itt elveszett este egy bogár a testbe” – Teherbeesés (mondhatni be lett kapva a légy) „Hogyha új trükköt nem csinálsz” – Tehát pl. no abortusz. „Holnap kijön egy óriás” – Megszületik a gyerkőc. „Téged megesz, engem elás/ És nem csinál semmi mást/ Ez a kurva nagy óriás” – Oidipuszi akciók anyuval és apuval. Legalábbis nekem ezt sikerült kiötölni.”

Azt lehet mondani, hogy a hermeneutika szemlélete alapján, a kontextus egészét tekintve, valamint a filozófiai-tudományos elv figyelembevételével, miszerint mindig a legegyszerűbb magyarázat a legvalószínűbb, ez jelenti a legbiztosabb értelmezést. Különösen az „elveszett este, egy bogár a testbe” magyarázata meggyőző (Lovasi szerette a szlenget), aminél tényleg nehéz jobbat kitalálni. A „téged megesz/ engem elás sor” is sajátos értelmet nyer, ha egy, a megfogant életre a félelem és borzalom érzésével tekintő pár szemszögéből gondolunk rá. Ha megszületik a gyermek anyjának parazitája lesz (megeszi), a férfinak (a lírai én szempontjából tekintsük ezt kézenfekvőnek) pedig személyes kiteljesedésére, karrierjére vethet árnyékot (elás). Hogy mi az igazság, azt feltehetőleg csak Lovasi András tudná megmondani (nyilván gondolhatunk arra is, hogy a csoporttársa a lírai én, aki valódi pusztítóként lép fel a dalban), egy biztos: a szám tényleg a magyar zenetörténet egyik legrejtélyesebb, legérdekfeszítőbb műve.

Összességében el lehet mondani, hogy amíg a Tankcsapda a test, addig a Kispál és a Borz a lélek lázadásának a műve. Ezt példázandó említenénk még három utánozhatatlan, valódi Kispál számot, természetesen ezeket is a zenekar első éveiből. A Holdutazásba az emberben felébredő végtelen vágyak és a realitás játékos feloldása van belesűrítve.

“Ez itt egy éjjel működő ösztön / Hogy felnézel, és mennél fel / De majd lehoznak a hegyimentők / Hogy nehogy a Holdon ébredj fel”

A Fűben alvó a talán legjobb magyar rockszám. Megrendítő módon ábrázolja az emberi lélek fennségét és a külvilág látszatainak banalitását.

Ma már tudom milyen / Fontos ott az élet / Ahol nem kegyelmez senki
Aki szarul ébredt / Íme itt a zöld: egy lepedőnyi Föld /A fölénk kifeszült kék: egy takarónyi Ég / Az itt fekvőnek, aki úgy látszik /Ment egy darabig és idáig elért
Ma nem indul repülő / Hajtogass magadnak / A Holdon nincsenek / Legfeljebb itt maradnak / Páran akik majd / Becsukják a könyved / És hogyha elalszol / Megállnak fölötted

A kispáli minőség esszenciájaként említsük a mágikusan delejező Naphoz holddalt, amelynek szövege valami meghatározhatatlan oldottságot, transzcendens megbékélést fejez ki.

“Lélek láboson / A fedő megremeg”

Quimby

A Kispál és a Borz hagyományának egyik folytatója a dunaújvárosi (tehát Budapesthez viszonyítva szintén déli) Quimby. Emblematikus daluk az Autók a szerpentinen, melynek középpontjában a „tékozló angyal áll”, aki „böffent, nincs baj, nincs haragban, senkivel,” a folytatás pedig „G dúrban zúgják a fákon a kabócák,/ hogy láss csodát, láss csodát”. A dal szövege a kispáli zene- és szövegvilág egy fő vonalát, az oldottságot viszi tovább. Azonban a mondanivaló amennyivel szókimondóbb, tartalmilag annál inkább szétfolyóbb, üresebb is. Nincs benne eltűnődés, felháborodás, a közönyös, indifferens angyal világában nincs titok, még ha kabócák is noszogatnak rá, igazából nincs tétje a csodavárásnak, a legizgalmasabb ami történhet, hogy kanyargunk egy meglehetősen lapos világ szerpentinjén. A dal mintha a vihar előtti csend hangulatát sugallná, viszont a sorokon való töprengés alapján inkább a „semmi előtti vihar” daláról van szó.

Sub Bass Monster

A délnyugati világ képviselőjének tarthatjuk a Balaton északi partjáról érkező Sub Bass Monstert is, aki 2000 körül két nagyon eredeti számmal írta be magát a magyar zene történetébe. Az egyik a Gyulafirátót, amely az öntudat és a humoros önirónia sajátos, üdítően naiv elegyével fogalmazza meg a falusi identitást és életérzést a könnyűzene nyelvén. A szám a magyar kulturális életben ritkaságszámba menő, jó értelemben vett provincialitás megjelenítője, ami mintaadóként indította útjára a vidéki élet médiában mára szinte egyeduralkodóvá váló, tipikus reprezentációját. Emblematikus kezdőmondata: „A rapperek általában gettóban laknak,/ Csak én nem, és ezért hálával tartozom a napnak, na meg a gólyának.”  A másik a 4 ütem, amely egy frappáns tanköltemény a négyütemű motor működéséről. Maga a műfaj is egy sajátosan déli világot idéz (az ókori rómaiak közül Vergilius Georgiconja is eszünkbe juthat), és gondolhatunk arra is, hogy a motorok, autók bütykölése is a vidéki Magyarország egyik szeretett elfoglaltsága. Sajnos Sub Bass Monster nem ismételte meg első sikereit (amire a 4 ütem, klipje alapján is levonható, közkeletű értelmezése is magyarázatul szolgálhat, miszerint: a motor egy fedősztori, a dal legalább annyira a füvezésről szól). Helyét nem töltötte be más. Pedig igény, lehetőség bizonyára adódott volna rá, hiszen a vidéki élet kulturális reprezentációjából fokozatosan fogyott el az identitás és öntudat, amíg mindössze a puszta önirónia maradt. 

Punnany Massif, Halott Pénz

A „pécsi szál” folytatóinak a Punnany Massif és a Halott Pénz működését szokás gondolni. Ezeknek az együtteseknek a bemutatásával viszont már nem fárasztanám az olvasót, már csak azért is, mert róluk a sorozat következő részében lehet szó igazán.